Napelem teljesítmény: mit értünk ez alatt és hogyan számítható ki?

Amikor napelem rendszer telepítésében gondolkodunk, célunk, hogy levegye rólunk a magas energiaárak terhét. Ebben azonban minden rendszer esetében annak teljesítménye játszik nagy szerepet. Ahhoz, hogy már előzetesen kaphassunk egy képet a napelem teljesítmény kapcsán, fontos, hogy tudjuk, milyen tényezők befolyásolják a jó teljesítményt. De emellett az sem árt, ha tudjuk, hogyan számolhatjuk ki azt.

Cikkünkben ismertetünk minden hasznos információt, amit csak a napelem rendszer teljesítménye kapcsán tudnod kell.

Hogyan működik a napelem?

Mielőtt a napelem teljesítménye kerülne előtérbe, röviden érdemes pár szót ejtenünk arról, hogyan is működik a napelem rendszer. Ez adja ugyanis minden másnak, így a rendszer teljesítményének az alapját is.

Több típusú napelem rendszer is létezik, így a működésük és a felépítésük bizonyos szempontokból eltérhet, de általánosságban az alábbiak igazak minden napelem rendszerre.

Egy napelem rendszer több részből áll, a panelekből, az inverterből, a tartószerkezetből és kábelekből. A napsugarakat a napelem panelek gyűjtik be, amiből egyenáramot termelnek. Ezt azonban nem tudjuk felhasználni a háztartásban, és itt jön képbe az inverter. Az inverter az egyenáramból váltóáramot csinál, amely megtalálható otthonunk konnektoraiban is.

A hagyományos napelemek esetében az invertert kötik a szolgáltató hálózatára, így a kétirányú mérőóra méri a megtermelt és a felhasznált áramot. A szigetüzemű rendszerek esetében viszont az inverter hálózattól függetlenül működik, a rendszer saját tároló akkumulátora tárolja az esetleges többletenergiát, amit a rendszer termel.

Napelem teljesítmény számítása

Napelem teljesítmény – mit értünk ez alatt pontosan?

A napelem rendszer teljesítménye kivétel nélkül mindenhol Wp-ben, vagyis Wattpeak-ben van megadva. Ahogy a nevében is benne van, ez magyarul a napelem csúcsteljesítményét jelenti. Ezt az adatot úgy állapítják meg, hogy tesztnek vetik alá a rendszert. Ennek során 1000 W/m2 villanófény éri a napelemet 25 °C hőmérsékleten.

A napelem rendszerek azonban évente csupán pár órát termelnek csúcsteljesítményen, így elsődlegesen a rendszer kiválasztásakor ne ez legyen a legfontosabb adat. Több más paramétert is figyelembe kell venni, hogy a számodra optimális rendszert vásárold meg.

A napelemes rendszer névleges teljesítménye mindig a panelek teljesítményének összessége. Tehát, ha van 10 db 400 Wp teljesítményű panel, akkor annak a rendszernek a névleges teljesítménye 4000 Wp, azaz 4 kWp. Ehhez pedig megfelelő teljesítményű invertert kell választani, amely képes ezen panelek teljesítményét kezelni. Fontos, hogy az inverter teljesítményét ne keverjük össze a rendszer névleges teljesítményével! Ezen mértékegységek eligazodásában segít a Soler!

Milyen tényezők befolyásolják a rendszer teljesítményét?

Több mindenen múlik az, hogy milyen mértékű a napelem teljesítménye.

Napsütéses órák száma – Értelemszerűen az egyik legfontosabb tényező, ami a rendszer teljesítményét befolyásolja, hogy mennyi ideig érik a paneleket a napsugarak. Minél hosszabb a napsütéses órák száma, annál több energiát képes termelni a rendszer.

Hőmérséklet – A napelemek számára az ideális hőmérséklet 25 °C körül van. Minél magasabb a hőmérséklet, annál alacsonyabb a rendszer teljesítménye. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi a helyzet a téli időszakkal. Ekkor habár 25 °C-nál sokkal hidegebb van, mivel a napsugarak közvetlenül érik a napelem paneleket, melegítik azokat, így a téli hidegben is megfelelő mértékben termelhet a rendszer.

Termék minősége – A napelem telepítés minden esetben nagyobb kiadást jelent, azonban semmiképp sem érdemes a napelem rendszer minőségén, a technológián spórolni. Habár elsőre úgy tűnhet, hogy megéri olcsóbb terméket vásárolni, hosszú távon csak további kiadásokkal járhat. Ezek ugyanis nem annyira időtállók, mint a drágább, de minőségi napelemek. Hamarabb elkezd csökkenni a teljesítményük.

Tájolás – Fontos az is, hogy merre néznek a napelem panelek. Az ideális, ha déli tájolású tetőre telepítik, de megfelelő a rendszer teljesítménye keleti vagy nyugati fekvésű tetőn is. Egyedül az északi tájolás az, amely semmiképp nem jöhet szóba. Tipp: A napelem panelek melléképületek tetejére is felszerelhetők, így nem kell azonnal lemondani a rendszerről, ha házad teteje pont észak felé néz.

Dőlésszög – Végül pedig a tető, és így a napelem panelek dőlésszöge is befolyásolja a rendszer teljesítményét. Magyarországon ez ritka esetben jelent gondot, hiszen a legtöbb háztető pont az ideális 25-45°-os dőlésszöggel rendelkezik. Speciális tartószerkezet segítségével egyébként lapostetőre is megfelelően telepíthetők napelempanelek a szükséges dőlésszögben.

Napelem teljesítmény – így számold ki!

A Soler napelem kivitelező ajánlatkérést követően egy helyszíni felmérés alapján megtervezi azt a napelem rendszert, amely a háztartás éves energiaszükségletét, de legalábbis annak jelentős részét képes megtermelni. Ezek alapján pedig biztosítja a szükséges teljesítménnyel rendelkező rendszert.

Ennek ellenére azonban sokan szeretnének egy előzetes kalkulációt végezni, hogy nagyjából tudják, mire számíthatnak, milyen teljesítményű rendszerre lesz szükségük. Pontos eredményt valószínűleg tényleg csak a napelem kivitelező tud mondani, de az alábbi példaszámítással egy körülbelüli számot te magad is kaphatsz viszonylag egyszerű számítással.

Mindehhez szükséged lesz az elmúlt év legmagasabb villanyszámlájának összegére. Ha ezt megszorzod 12-vel, megkapod, hogy nagyjából éves szinten mennyit fizettél az energiáért. Tegyük fel, hogy havi szinten maximum 10.000 forintot fizetsz az áramért, ez a teljes évben 120.000 Ft. Ezt az összeget kell elosztanod az energiaárral. Vagyis 40 Ft/kWh-ával számolva (120.000/40) ez évi 3000 kWh fogyasztást jelent. A napelem névleges teljesítménye – optimális feltételekkel – kb 85%-a az éves fogyasztásnak. Ezért ahhoz, hogy megkapjuk azt a számot, ami a napelem számunkra szükséges teljesítményét mutatja, az éves fogyasztást még be kell szoroznunk 85%-kal (3000 x 0.85 = 2550). Így kapjuk meg, hogy milyen teljesítményű rendszer kell majd otthonunk energiaigényének ellátásához (2.5 kWp).

Figyelem! Ez csak abban az esetben igaz, ha az elektromos árammal működő háztartási gépeid és épületgépészeti berendezéseid változatlanok maradnak a jövőben is. Amennyiben viszont ilyen típusú korszerűsítést (pl. gázfűtésről elektromosra váltasz, vagy jacuzzit veszel, esetleg elektromos autót/ biciklit/rollert fogsz tölteni) tervezel, ezt a plusz fogyasztást is bele kell számolni a napelem rendszer teljesítményébe.

Napelem teljesítmény és megtérülés – így függ össze a kettő

Értelemszerűen minél nagyobb a napelem rendszer teljesítménye, annál rövidebb idő alatt térül meg a beruházás. Egy másik blog cikkünkben leírtuk, hogy mennyi idő alatt térül meg egy napelem rendszer. Ebben a cikkünkben ismertetjük a képletet is, amellyel ezt egyedileg, háztartásra szabottan ki lehet számolni.

Röviden azonban arról van szó, hogy beszorozzuk az 1 kWh-ra jutó energiaárat az éves fogyasztásunkkal (40 x 3000=120 000). Így kapjuk meg, hogy adott évben hány forintnyi áramot termelt meg számunkra a rendszer. Ezután a beruházás összegével elosztjuk a kapott értéket, és megkapjuk, hogy hány év alatt jön vissza a rendszer és a rendszer telepítésének ára.

Itt további két dolgot fontos megjegyezni, amik a napelem rendszer mellett szólnak. Az egyik, hogy logikusan minél magasabbak az energiaárak, annál rövidebb idő alatt térül meg a beruházás. A másik pedig, hogy a napelem rendszerek élettartama sokkal hosszabb, mint a megtérülési idejük. Ez azt jelenti, hogy miután a beruházás kifizetődött, a rendszer további 10-20 éven át ingyen termeli számunkra a villamosenergiát.

Napelem rendszer telepítését tervezed? Fordulj bizalommal a Soler szakembereihez, akik megtervezik és kivitelezik a rendszert, valamint igény esetén pályázat megírásában is segítséget nyújtanak.

Kérj ajánlatot!

A SOLER SZAKÉRTŐI BLOGJA

Amit a napelemekről tudni érdemes