A napelemrendszerek megtérülése független az épület alapterületétől. Sokkal inkább a villamosenergia fogyasztás az, ami lényeges. Jellemzően 10 ezer forintos villanyszámlától ajánljuk a rendszereket. Ennek az az oka, hogy a kisebb rendszerek fajlagos költségei általában magasabbak, mint a nagy változatoké. Például egy háromszor nagyobb teljesítményű inverter nem kerül háromszor annyiba. Ráadásul az engedélyeztetés költsége teljesítménytől független. Ez egy kis méretnél is ugyanannyi, mint egy nagynál, csak itt a rendszer teljes árához képest arányaiban magasabb költséget jelent. A 10 ezer forint alatti villanyszámlák esetén ráadásul túlságosan megnyúlik a megtérülési idő is, ami miatt a telepítés nem feltétlenül kifizetődő.
Optimálisan 15 ezer Ft villanyszámla felett tudunk jó és költséghatékony megoldást biztosítani.
Ügyfeleinkkel a tervezés fázisában közösen szoktuk megállapítani, hogy mekkorára csökkentsük le a villanyszámlájukat. Ha nulla forint alá visszük le az áramszolgáltatónak fizetendő díjat, akkor többlettermelésről beszélünk. Ebben az esetben a villanyszámla, az áhított nulla forint lesz, és az ezen felül napelemmel megtermelt energia pedig visszatermelődik a központi hálózatba (betáplálás történik), amely után még a szolgáltató fizet az ügyfélnek. A visszatermelt áram egységenkénti ára jóval kevesebb, mint amennyiért a szolgáltatótól kapjuk, ami valljuk be, nem túl kifizetődő. Érdemes előzetes egyeztetés és alapos igényfelmérés után mérlegelni a lehetőségeket.